Van egy hely, ahol talán a legkevésbé számítanánk mecsetekre, bazárokra, arabokra, pakisztániakra és törökökre. Az Arab-félszigettől távol, fent északon mégis találunk egy kis "iszlám-szigetet", amire tökéletesen illik a fenti leírás.

Ez a hely pedig Oslo belvárosában van. A norvég főváros "Grönland" negyedében úgy érezhetik magunkat, mintha nem is Skandináviában, hanem valahol a Közel-Keleten járnánk.

Ez a cikk tehát nem a Dániához tartozó szigetről szól, bár nem véletlen a névegyezés.  Grönland a skandináv nyelveken "Zöld föld"-et jelent. A dán Grönland neve a viking hajósok által megpillantott érintetlen sziget déli zöld lankáira, a norvég pedig az Aker folyó keleti oldalán elterülő mezőre utal, amely a történelmi Oslo városhatárát jelentette. Míg az előzőn az eszkimókon, dánokon és jegesmedvéken kívül maximum tanulók és turisták bukkannak fel, utóbbi igen híres multikulturális jellegéről.

Régóta érdekelt a városrész, igyekeztem alaposan utánaolvasni. Az interneten kétféle cikket találtam róla: turisztikai honlapok, amik a meglátogatni érdemes helyeket listázták, illetve a muszlim- és bevándorlóellenes oldalak, amelyek az integráció működőképtelenségét igyekeztek Grönland példáján keresztül bemutatni. Érdekelt az igazság. Hogy nézhet ki valójában Grönland? Színes, barátságos negyed Oslo szívében, ahol a világ szinte összes konyháját és vallását megismerheti a betévedő turista, vagy szigorúan zárt no-go zóna, ahova a rendőrök sem mernek bemenni és a sharia törvénykezése tartja rettegésben a talpig bebugyolált helyieket?

Egy csúnya, ködös,  januári hétköznapon végül lehetőségem nyílt ellátogatni a kétes hírnevű városrészbe. Leszálltam a buszról, és a térképem segítségével a városnegyed bejáratát jelző "Central Jam-E-Mosque" felé vettem az irányt. A mecsetet az 1990-es évek közepén építtette a "World Islamic Mission", mára a városnegyed ikonikus épületévé vállt. Az oslói rendőr főkapitányság szinte közvetlen szomszédjában magasodó színes mecset feltűnően nem illik a borús, szürke skandináv utcaképbe. Igaz a bejárata ugyanolyan volt, mint egy átlagos panelházé. Hogy kaputelefonja is volt-e, nem emlékszem, mert éppen nyitva találtam az ajtót, de utólag belegondolva azt sem nehéz odaképzelnem.

Belépve egy alacsony, mezítlábas férfi fogadott, aki tökéletes angol kiejtéssel adott igenlő választ arra, hogy körülnézhetnék-e. Hozzátette, szívesen körbe is vezet, de siessek, mert nemsokára kezdődik egy temetés. Ez a hely sem úgy nézett ki, mint amilyennek az ország második legnagyobb mecsetét elképzeltem volna: egy átlagos, dísztelen barna csempés lépcsőház és unottan sorakozó ajtók a folyosó egyik oldalán. Fellépcsőztünk a második emeletre, ahol én is megszabadultam a cipőmtől, majd az egyik jellegtelen mellékajtón keresztül beléphettem a nagy imaterembe.

A díszes falak között most a hatalmas ablakok túloldalán elterülő ködös norvég utca tűnt nem odavalónak. Az épületben egyébként minden megvolt, ami egy mecsetbe kell: a Korán néhány példánya, kölcsönözhető fejfedők (megkérdeztem, nekem nem kellett felvennem)és a lábtisztításra használt mosdósor. Beszélgetésbe elegyedtem idegenvezetőmmel, akiről hamar megtudtam, hogy Pakisztánból érkezett. Elmondása szerint igen elkülönülnek Grönlandon belül az itt élő bevándorlók. Míg itt szinte csak pakisztániak élnek, a városrész központjában főleg arabokkal és szomáliaiakkal fogok találkozni - természetesen a norvégokon kívül. Nincs erről leírt szabály, de az azonos országból jött emberek általában ugyanabba a mecsetbe is járnak imádkozni. Ebbe például szinte kizárólag a pakisztániak.  

Elhagytam a több mint 700 pakisztáni befogadására alkalmas mecsetet, és az imént említett arabok felé vettem az irányt. Elhaladtam Oslo legnagyobb temploma alatt, amely keresztény tornya makacsul megmaradt a városkép kikerülhetetlen elemének az időközben eliszlamizálódott negyedben. Ahogy egyre sűrűsödtek az arab feliratok, a kebabosok, az indiai éttermek és a "halal" (az iszlám előírásainak megfelelően elkészített) húsboltok, éreztem, hogy megérkeztem. Habár nem beszélek norvégul, de azt fölismertem, hogy itt a szembejövők többsége nem a skandináv nyelven szólalt meg.

Betértem  a híres Grönland-bazárba, amelyet a városrész etnikai jelegének a koronájaként emlegettek az interneten. Ehhez képest - bevándorlóellenes olvasóim, csukják be a fülüket - én keveslettem a közel-keleti hangulatot. Igazából néhány török fodrászszalonon és hagyományos ruhát áruló bolton kívül egy rosszabb fajta pláza képét idézte a "bazár", ahol sokkal inkább a hamburgerek, nyugati zenék és európai emberek domináltak.

A csalódást okozó bazárból egyenesen az "Interkulturális múzeum" felé vettem az irányt, amit a turisztikai honlapok leírása szerint a legszínvonalasabb ilyen installáció a városban. Sajnos zárva találtam, így csak kívülről vettem szemügyre az egyébként tökéletesen érdektelen betonépületet.

 A turisztikai honlapok leírásaival szemben azért meg kell említeni - és most a bevándorlópárti olvasóim csukják be a fülüket! - , hogy az "interkulturális" közeg nem éppen pozitív megítélés alá vonja a városrészt a norvégok szemében. Szinte törvényszerű, hogy itt magasabb a bűncselekmények száma, és bombariadóról szóló hírekre sem nehéz rátalálni a "Grönland, Oslo" keresőszavakkal. 

Ráadásul időről időre felröppennek hírek egy olyan jelenségről is, amelyet a mérsékeltebb oldalak társadalmi kontrollnak, a szélsőségesebbek pedig egyenesen vallásrendőrségnek neveznek. Bárhogy is nevezzük, röviden és magyarul arról van szó, hogy az itt élő első- és másodgenerációs bevándorlók idősebb illetve konzervatívabb része előszeretettel beszólogat a világiasabb életet élő, lengébben öltözködő szomszédjainak. Mindezt vallásrendőrségnek nevezni talán túlzás. Ha jobban belegondolunk egy mély dekoltázsra megjegyzést tevő öregasszony képe nem elképzelhetetlen jelenet a mi társadalmunkban sem.

A baj ezzel az, hogy sokan pont azért költöznek Európába, hogy egy szabadabb, nyitottabb életet élhessenek, így a "vallásrendőrség" cseszegetésére válaszul ők gyorsan tovább is költöznek egy másik negyedbe, ezzel viszont tovább csökkentve a liberálisabb felfogású bevándorlók arányát Grönlandon belül.

Ezt a létező folyamatot viszont már képesek a bevándorlókat nem jó szemmel néző helyiek a bűvös radikalizáció kifejezésével illetni. Az egyik cikkben megszólaltatott helyi muszlim egyenesen úgy érezte, mintha a többségi társadalom potenciális terroristaként tekintene rá.

Jó hír, hogy néhány éve egy ezzel ellentétes irányú folyamat, az úgy nevezett dzsentrifikáció is beindult, vagyis Grönland lassan de biztosan elindult a menő negyeddé válás útján.

Végül a metróállomás előtt guggoló kurdok mellett elhaladva megérkeztem a Grönlands Torghoz, amely sokak szerint egész Oslo legolcsóbb boltja. Ez azért meghökkentő, mert a nevezett üzlet a városnak szinte pont a geometriai közepén fekszik, egy köpésre a fő pályaudvartól és a főtértől. Persze Grönland egészére igaz, hogy általában olcsóbb a belváros többi részénél. Egy itteni bárban például a hatvan koronás sör (állítólag!!) átlagosnak mondható. Persze ez még mindig több, mint 1500 forint, de hát ez Norvégia...itt ez az olcsó.

A Grönlands Torgot azonban igazságtalanság lenne csak az árai miatt megemlítenem. Fontosabb, hogy ebben a viszonylag kis alapterületű üzletben a világ szinte összes részéről származó helyi ételt és italt beszerezhetünk - legyen szó bangladeshi rizsről, szír kávéról, indiai fűszerekről vagy különféle kínai szószokról.

A Grönlands Torgtól már nincs messze a városrész nyugati határát jelző Aker folyó, amin keresztül "visszatértem Norvégiába". Hazafelé stoppolva egy taxis vett fel. Gyorsan a hátsó ülésen ülő utasa felé irányította a hálálkodásaimat, ő volt ugyanis az, aki szólt neki, hogy vegyen fel engem. Pár perc múlva már lehet, hogy megbánta, ugyanis én - a fizető utas elől ellopva a show-t - szinte azonnal nagy beszélgetésekbe kezdtem a sofőrrel. Elmondta, hogy Grönlandnak valóban megvannak a maga problémái, de manapság inkább a pezsgő belvárosi életéről, olcsó árairól és az ország legjobb kebabjairól ismert, mintsem vallásrendőrségről meg terrorizmusról. Ha már szóba jött a bevándorlás, hozzá tette, Oslóban már szinte csak szomáliaiak vezetnek taxit, ami érthetően dühíti a piacról kiszorított norvégokat. Értelmes ember volt, taxisként sok emberrel beszélt, és nem esett bele abba a csapdába, amibe manapság szinte törvényszerűen bele szokás esni - vagyis hogy csak egy oldalról közelítsük meg a bevándorlás sokoldalú jelenségét. Mire az utast kitettük, annyira összehaverkodtunk, hogy végül kis kitérőt téve egyenesen kapuig vitt.