Majdnem egy órát töltöttünk a jegypénztárban, az utolsó jegyet már papír fecnire rajzolva kaptuk meg. De legalább már egészen Gibraltárig megvolt minden: Marrákes, Casablanca, Chefchaouen, Asilah, Tangier...A nulladik megálló viszont a már meglátogatott Ouarzazate volt. Ismét a pár napja véletlenszerűen megismert helyi fiú fogadott be - ezúttal mindkettőnket. Őt - bár nem viselt semmi hagyományos ruhát, és nem is hívott percenként a barátjának, sőt kedvezményes árú tevegelésről sem beszéltünk - azóta sem tudtuk elfelejteni, az egyik legmaradandóbb élmény volt két éjszakát nála aludni. Szükség is volt a pihenésre, másnap 12 órás buszút várt ránk...
Az a 12 órás buszút olyan is volt, mint amilyennek elsőre hangzik. A két legizgalmasabb élmény egyike az volt, hogy Marrákesben majdnem lekéstem a csatlakozást, amikor elugrottam enni valamit. Végül szerencsére velem együtt indult el a busz Casablanca felé, és lehetőségem volt a második "izgalmas" élményt is átélni. A hosszú buszozás alatti térképböngészés során ugyanis azt a felfedezést tettem, hogy az út egyik kanyarjában új rekordot fogok fölállítani "életem legnyugatibb pontja" kategóriában, amely címet a marokkói kiruccanás előtt még London birtokolt. Így aztán izgatottan, és készenlétben lévő kamerával vártam a neves útszakaszt.
A "fejlett Nyugat", mi!? Na, persze...
Szerencsére pár órával később, Casablancában már valódi élmények vártak. Néhány helyi fiatal társaságában meglátogattuk Afrika legnagyobb mecsetét, a Hassan II mecsetet, amelynek égbe törő tornyán péntekenként lézersugár mutatja az irányt Mekka felé. Sajnos nem péntek volt, a mecsetbe pedig csak az igaz hitűek léphettek be, így nekünk és akkor be kellett érnünk az alagsorral.
Minden szarkazmus nélkül mondom, tényleg megérte lelépcsőzni a mecset alá! A hatalmas, díszes, oszlopos terem közepén imaszoba volt, a két oldalán pedig a mosdók. Életem legszebb mosdói, amiket talán egy török fürdő, egy wellness hotel és egy túldíszített metróállomás keverékeként lehetne leginkább leírni.
Ellátogattunk a belvárosi bazárba is, ahol mindenféle furcsa ételekkel tettem próbára a gyomrom. Este felültünk egy éjszakai buszra, (mintha még nem buszoztunk volna eleget aznap) és továbbutaztunk Európa felé. Keresztülhajtottunk a turisztikailag tökéletesen érdektelen marokkói fővároson, Rabaton, és reggelre megérkeztünk a Gibraltári-szoros afrikai partján fekvő Tangier városába.
A világ legmagasabb minaretjének számító Hassan II mecset túldíszített tornya alatt a legtöbb épület katasztrofális állapotban roskadozik.
De Tangierből még nem vettük azonnal Európa felé az irányt, hanem tettünk egy-egy kitérőt a kék- illetve a fehér városként elhíresült Chefchaouenben és Asilahban. Chefchauoen nagyon népszerű és felkapott hely, ami a google képtalálatai alapján nem is meglepő. Feltéve ha valaki elég türelmes ahhoz, hogy betűnként gépelje be a bonyolult városnevet az internetes keresőbe. Ha nem, akkor a "kék város" keresőszó is megfelel, illetve én is hoztam néhány saját képet:
Néhány kép a kék városról.
Kékségét követően a kábítószererei a második legismertebb tartozékai a városnak. Marokkó többi részén is igen elterjedtek a könnyűdrogok, de a kék város nem véletlenül számít e kategóriában fővárosnak. Minket is megkörnyékeztek a helyiek, akik nem csak füvet ajánlottak, hanem azt is, hogy saját szemünkkel is megnézhetjük a termesztés folyamatát, ha velük tartunk. Megint előkerült a varázsszó, miszerint ez "nem Marrákes". De mielőtt a kedves olvasó, már le is foglalná repjegyet néhány jó szippantásért, gyorsan hozzáteszem, hogy gyakran civil ruhás rendőrök ajánlanak ilyesmiket a gyanútlan turistáknak, aki ha igen mond, valamivel hosszabb vakációra számíthat az arab országban.
A fehér város kevésbé felkapott a turisták körében. A kék várossal a színét illetően természetesen különbözik, de a füvet illetően nem. Utóbbiról nincsenek fényképem, de a görög Santorinit idéző fehér épületekről íme néhány:
Néhány kép a fehér városról.
A kék- és fehér városok megtekintése után meglátogattuk az úgynevezett "tolvajok piacát" Tangierben, ahol a világon szinte bármit meg lehet találni. A kaotikusan összedobált sátrak és piszkos sikátorok alkotta végtelen bolhapiacban a korábban elromlott karórám megjavítására költöttem el az utolsó dirhamjaimat. (az a marokkói pénz)
Órás a tolvajok piacán. Biztos csak rabolja az időt.
A Gibraltári-szoros afrikai kompkikötőjében kellett rájönnünk, hogy itt a menetrendek olyanok, mint a kalózeskü: inkább csak afféle útmutatók. A tervezett indulás előtt elkezdtek szivárogni olyan hírek, miszeint néhány óra késéssel kell számolnunk. Végül egy érdekes fordulattal sikerült "időben" elindulnunk: az előző kompon kaptunk egy-egy kegyelemhelyet. Azon a kompon, amire nem volt jegyünk, és aminek 3-4 órával korábban kellett volna elindulnia, de a hosszú késésével végül "beérte" a mi indulásunkat. A kaotikus szervezésű és teljesen véletlenszerűen közlekedő hajók frappáns bevezetőt jelentettek a rugalmasan értelmezett határidők és a szieszták országához a tengerszoros túloldalán - Spanyolországhoz.
