Fejemben megannyi sötét gondolat csapongott a nagykövetről, az engem le-leszólítgató járókelőkről, a taxisról, a szállásadómról meg úgy általánosságban erről az egész büdös, koszos és túlzsúfolt városról.  Csak az elmúlt 3 órában annyit költöttem, amennyit 3 nap alatt terveztem volna, pedig enni-és…

Először csak a Guineai-öböl homályos partvonala, majd ahogy lejjebb ereszkedtünk, a talaj messziről is kivehető, jellegzetes vöröses színe vált láthatóvá. Fák, bokrok, háztetők, kisbuszok, robogók...egyre több részlet bukkant elő. A háztetők sűrűsödni kezdtek alattunk, s a földutakat is felváltotta…

Első afrikai kultúrsokkomat még Európában szereztem, több mint egy évvel azelőtt, hogy valójában az oroszlánok földrészére vetődtem volna. Szicília fővárosában, Palermóban történt az eset, ami annyival azért mégiscsak árnyalja az előző mondat paradox kijelentését, hogy elég sok afrikai menekült él…

Mihelyt megkaptam a pecsétet, futni kezdtem a vasútállomás felé. Ez valószínűleg nem a legjobb ötlet egy határon, de szerencsére senki sem értette félre. Egy térkép alapján próbáltam megtalálni az állomást: "végig ezen az utcán, aztán balra, aztán a jobb oldalon..." Semmi. Kezdtem aggódni. Ott…

Első afrikai éjszakámat Spanyolországban töltöttem. Nem, nem elírás: Melillát ugyan Marokkó veszi körül, a Földközi-tenger pedig elválasztja Spanyolországtól, mégis utóbbihoz tartozik. Ennél spanyolosabb nem is lehetett volna az este: spanyol ételek, italok, zászlók, táncok és spanyol emberek…