There is a place, where noone would expect any mosque, basar, arabic, pakistani or turkish people. But far from the Arabic peninsula, up in the north there is a little "Islam island", which could be very much described by the sentence above.

A Gibraltári-szoros afrikai kompkikötőjében kellett rájönnünk, hogy itt a menetrendek olyanok, mint a kalózeskü: inkább csak afféle útmutatók, mintsem valódi menetrendek. A tervezett indulás előtt elkezdtek szivárogni olyan hírek, miszeint néhány óra késéssel kell számolnunk. Végül egy érdekes fordulattal sikerült időben elindulnunk: az előző kompon kaptunk egy-egy  kegyelemhelyet. Azon a kompon, amire nem volt jegyünk, és 3-4 órával korábban kellett volna elindulnia, de a hosszú késésével végül  "beérte" a mi indulásunkat. A kaotikus szervezésű és teljesen véletlenszerűen közlekedő hajók frappáns bevezetőt jelentettek a rugalmasan értelmezett határidők és a szieszták országához - Spanyolországhoz.

Első afrikai kultúrsokkomat még Európában szereztem, több mint egy évvel azelőtt, hogy valójában az oroszlánok földrészére vetődtem volna. Szicília fővárosában, Palermóban történt az eset, ami annyival azért mégiscsak árnyalja az előző mondat paradox kijelentését, hogy elég sok afrikai menekült él abban a városban. Ez a történet is náluk kezdődött.

I got my first african culture shock still in Europe, more than a year before I actually appeared on the continent of the lions for the first time. It happened in the sicilian capital, Palermo which makes the above mentioned statement sounds a little bit less paradox, since there are a lot of africans living. This story also started at their district.

Majdnem egy órát töltöttünk a jegypénztárban, az utolsó jegyet már papír fecnire rajzolva kaptuk meg. De legalább már egészen Gibraltárig megvolt minden: Marrákes, Casablanca, Chefchaouen, Asilah, Tangier...A nulladik megálló viszont a már meglátogatott Ouarzazate volt. Ismét a pár napja véletlenszerűen megismert helyi fiú fogadott be - ezúttal mindkettőnket. Őt - bár nem viselt semmi hagyományos ruhát, és nem is hívott percenként a barátjának, sőt kedvezményes árú tevegelésről sem beszéltünk - azóta sem tudtuk elfelejteni, az egyik legmaradandóbb élmény volt két éjszakát nála aludni. Szükség is volt a pihenésre, másnap 12 órás buszút várt ránk...

On the 1st of january, 2016, I woke up in an estonian dormitory. I know it sounds like the opening scene of a Hangover movie, but the less exciting truth is, that it was the exact same dormitory room, where I fell asleep last night. I celebrated the New Year's eve in Tartu as part of my baltic journey. Just to be sure, I didn't plan anything for the first day of the year, but those who know me, won't be suprised, that I just couldn't "do nothing". As early as 10am I felt ready to start the year with an adventure!

Tavaly január elsején egy észtországi kollégiumban ébredtem. Tudom, ez úgy hangzik, mintha egy új másnaposok-film bevezetőmondata lenne, valójában csak annyi történt, hogy eleve ott feküdtem le előző este. Azt a Szilvesztert ugyanis a baltikumi utam során, az észtországi Tartu városában ünnepeltem. A biztonság kedvéért január elsejére nem terveztem semmi programot a pihenésen kívül. De aki ismer tudja, hogy fizikai fájdalom számomra egy egész napot egy helyben tölteni, így már reggel tízkor józanon és frissen kerestem valami elfoglaltságot aznapra!

Nem titok, hogy az északi népek igazi mesterei a hosszú és egészséges életnek. A generációról generációra öröklődő tudás ma már számunkra is elérhető. Meg fogsz lepődni, mi az az egyszerű trükk, amivel a skandinávok akár hosszú évmilliókat is letagadhatnak!

Néha jól esik egyszerű turistává válni, népszerű helyeket meglátogatni mindenféle őrültség nélkül. Szóval miután az őrültségeket már letudtam, ideje volt a kötelező látnivalókra is időt szakítanom Norvégiában. A csapatommal ellátogattunk a Trolltungához, Preikestolenhez és a Kjeragboltenhez.

Megfogadtam az idős bácsi tanácsát és nélküle jártam be a várost. Az égető Nap alatt igazi ajándék volt a belváros (medina) labirintus-szerű, hűs sikátoraiban sétálgatni. Közben találkoztam az útitársammal, akivel egy újabb próbát tettünk a busz pályaudvaron. Szerencsénk volt, pár óra múlva már a Szahara homokdűnéi felé döcögtünk...